Dakar rally 2016

A bizonytalan afrikai pályákat elhagyva, már több éve Dél-Amerikában kerül megrendezésre a Dakar rali. Nincs másként ez 2016-ban sem, hiszen Argentína és Bolívia nehéz terepén kell versenyezniük a bátor nevezőknek.

Január 3-án Buenos Airesből rajtoltak a csapatok, hogy megküzdjenek a napi több száz kilométeres szakaszokkal.

Összesen 9300 km-es útvonal megtételére ebben az évben 556 versenyző jelentkezett, mely rekordnak számít. Sajnos az idei évben a prológ napján tömegbalesetet okozott az egyik kínai versenyző, 13 néző sérült meg, többen közülük nagyon súlyosan. Az első versenynapot pedig a rossz időjárási körülmények miatt kellett törölniük a szervezőknek.

A 60 országból érkezett autók között a Ford is képviselteti magát speciálisan átalakított Ranger modelljével. A Ranger volánja mögött egy tapasztalt pilótát üdvözölhetünk. Bár Xavier “Xevi” Pons hosszú ideig két keréken, motoron versenyzett, jó eséllyel tudja majd az autós mezőnyben kamatoztatni WRC versenyeken megszerzett tudását. Pons nyilatkozatában kiemelte, hogy nagy kihívás lesz számára a Dakar Rali, rengeteg korábbi vetélytársa és barátja is a legyőzendők között lesz. Bár elmondása szerint nagyon izgul, hogy megfeleljen a nagy feladatnak, mégis megpróbál nyugodt maradni, mert jó helyezéssel szeretné megköszönni a Ford belé vetett bizalmát.

Nézzük milyen autót sikerült a Fordnak összeraknia erre az igazán változatos terepet felvonultató versenyre.

Neil Woolridge és a csapata az NWM készítette fel a gyári alapokra épült speciális Rangert. 2014-ben a South Racing-en már kipróbált autót 2015-ben tovább fejlesztették, többek között a felfüggesztést, a futóművet és a motort is módosították.

  • Motor: Ford Alumínium 5.0L-4V V8
  • Felfüggesztés: független első és hátsó, kétágyas BOS lengéscsillapítók
  • Fékek: Brembo vízhűtéses hátsó, Brembo léghűtéses első
  • 6 sebességes váltó, állandó négykerék meghajtás
  • 500 literes benzintank
  • légkondicionált fülke
  • 16 colos felnin 245/85-16-os Michellin gumik
  • Az autó végsebessége 170 km/h